Merítés díj jelölés 2023, és a változások időszaka
Néhány mondatban beszélnék a könyvről:
Idén meglepetések sorozata ért, aminek volt, hogy örültem (köztük a Merítés díj jelölésének), de volt olyan is aminek nem. De beszéljünk első körben az örömökről. A regényemet, mint, ahogy sokszor el is meséltem a környezetemben élőknek, hogy régóta írom. Még gimnazista koromban kezdődött el Jillian története, és hosszú éveken át formálódott. Minden évben tettem hozzá egy keveset (vagy éppen sokat) és a rá következő évben ugyanazt a mennyiséget el is vettem, mert már úgy éreztem nem az a járható út a történetben. Viszont egy történetet nem érdemes évtizedekig „babusgatni”, mert akkor végképp az elégedetettlenség gödrében fog forgolódni. Egyszer el kell engedni a kezét. Jillian kezét pedig idén engedtem el. Nem végleg.
Hiszen készül a folytatás, ami teljesen váratlan fordulatokkal fog érkezni. Most már biztosan kijelenthetem, hogy nem a Talentum House színeiben fog megjelenni a következő kötet.
December környékén a Jillian Rosedale újra kapható lesz a New Line kiadó webshopjában, valamint jövő évben a második kötet szintén itt lesz elérhető. Így aki netán lemaradt, ne csüggedjen mert a kettő együtt, egy helyen elérhető lesz az olvasóközönség számára.
Megosztok veletek néhány véleményt a könyvről. Az alábbi linkeken keresztül olvashatjátok:
https://konyvtori.webnode.hu/konyvajanlo/szorakoztato-irodalom/jillian-rosedale/
A Merítés díj ifjúsági kategóriájához a lista itt látható:
https://moly.hu/listak/merites-dij-ifjusagi-irodalom-2023
További tartalmakat itt olvashattok tőlem:
https://bacsaart.hu/blog-az-irasaim-gyujtemenye/